Az első postom.

1990-ben születtem egy korházi ágyon. Isten, már születésem előtt vigyázott rám, ugyanis még a teljes biztonságot adó anyai hasban voltam, mikor Anyám észrevette, hogy nem nagyon ugrándozok. Pedig már akkor is folyton mocorogtam. Később kiderült, hogy ez azért volt, mert felakadtam a köldökzsinórban. Ez akkor derült ki, mikor megszülettem. A köldökzsinór a nyakam köré volt tekeredve. Ennyi erővel meg is fulladhattam volna, de nem! 19 éve történt ez az eset, és még mindig élek, nagyobb testi hátrány nélkül. Pedig történtek velem az események rendesen!

De ez mind csak a test. A belső az teljesen mást mutat. Olyan ember vagyok, akinek nagy szüksége van a szeretetre. Régen elképzeltem, hogy összejövök egy leányzóval és le fogom vele élni az életem. Na ez régen volt és lassan kezdem úgy érezni, hogy ez nem fog összejönni soha!
Párkapcsolatok terén talán úgy tudom illusztrálni magam, mint ahogy a kisgyerekek bánnak várva várt játékkal: Megkapják, szeretik, vigyáznak rá, imádják, majd mikor jön egy újabb, eldobják.

Nem éppen Happy End-el zárult az első postom, ezért küldöm ezt nektek, mosolygásra fel!:)
"Hóban ébred majd az ünnep,
minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
mint a békés nagyvilág?

Körbenézel, s látsz egy arcot
amin némán gond pihen.
Reményt adhatsz pár mosollyal,
hogy a holnap más legyen.

Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng!
Jókedv könny helyett..
Ha másod nincs is, ezt add tovább!

Hóban ébred majd az ünnep,
minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
mint a békés nagyvilág?

Körbenézel, s látsz egy házat
mit a napfény elkerül,
kopogj csendben, meleg szívvel,
úgy már nem lesz egyedül.

Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng!
Jókedv könny helyett..
Ha másod nincs is, csak add tovább.

Van még gondolat,
mi átadható.
S van száz pillanat,
mi szétosztható."
(Csondor Kata: Add Tovább!)