Karácsony...Ez a szeretet ünnepe, mondják sokan, persze mára már ez átfordult, a "Minél drágább egy ajándék, annál nagyobb a szeretet" dologra, és az emberek úgy érzik, hogy a szeretet legjobban az ajándékokon keresztül tudják közvetíteni. Persze ez szerintem nem így van. Egy baráti puszi, ölelés, beszélgetés többet ér minden ajándéknál.
Ezek a szavak, most jönnek az érzések. Most újra eljött egy hullámvölgy, mikor egyik pillanatban úgy érzem, hogy nekem vannak a legjobb barátaim, másik pillanatban pedig azt, hogy kihullik a lábam alól a talaj, és én kapaszkodok az életem megmentése érdekében és közben kiabálok segítségért, de azok, akiket barátnak hiszek nem hallanak meg és látom az arcukon a vidámságot, én pedig csak kiabálok, majd leesek a mélybe. De nem tudom miért van ez. Egész napom vidáman telt, erkélydíszítés sógorommal nagy vidámságok közepette zajlott, esti ajándékosztás...jó volt látni hogy boldogak, ez engem is boldogsággal töltött el. Majd pedig nagy meglepetésre én is kaptam ajándékot, pedig nem számítottam rá. Ez pár órával ezelőtt történt, most pedig magamba vagyok esve, és hallgatom Paul Kalkbrenner zenéit, amik egyszerűen fenomenálisak. (Ha nem ismered, nézd meg a Berlin Calling c. filmet. - ezúton köszönöm Netti, hogy elárultad eme kuriózum címét.) Megyek is alszok, holnap minden seb begyógyul reményeim szerint és egy boldog ember fog felkelni, a jelenlegi genetikai hulladék helyett.
Remélem jól telik a karácsonyod.
Bye.
2009. december 25., péntek
2009. december 23., szerda
Megtörtént az, amitől egész nap féltem...
...most nem kell "annyira" rosszra gondolni, inkább vicces és szánalmas, mint szomorú. (Nevess
rajta, én is azt tettem már reggel.)
Szóval itt vagyok Újpesten, a fiatalabbik nővéremnél. Tudni kell, hogy itt meg van kötve a kezem, akkor alszok mikor ő, akkor gépezhetek, mikor ő nincs itthon, vagy épp más dolga van, akkor veszek levegőt, mikor ő mondja (na jó, ez nem igaz).
Így volt ez tegnap este is. Este 10 után szólt, hogy gép kikapcs, fekvés van, mert ő holnap korán kel. De én nem akartam lefeküdni, féltem. Mitől féltem? Attól az érzéstől, hogy bepréselnek egy ágyba, ahol már így is alig férnek el. Ezt körülbelül úgy kell elképzelni, mikor az ember egy pohárba szeretné bepréselni az egész karton(!) ropit. Mikor már tele van a pohár még akkor is csak teszi bele és ha már szétmorzsolódik az a szerencsétlen ropi, akkor is küld még bele vagy tízet. Ez az érzés beteljesült. Egy szétnyitott kanapén aludtunk négyen. Mellettem anyám és unokahúgom, mellette nővérem. Talán nem is lett volna ez baj, ha a fáradság egy apró érzése is átjárta volna a testem, de nem. Kitaláltam, hogy a telefonon megnézek egy filmet, hátha befáradok rajta. Megnéztem a Candyt, amitől letaglóztam ugyan, de még így sem tudtam aludni, pedig már éjfél elmúlt. Próbáltam aludni, de nem eszik olyan forrón a kását. Unokahúgom könyöke az államnál volt, a térde pedig olyan helyen, hogy egy rossz mozdulattal több millió kisgyermek halálát okozhatta volna. Mikor már majdnem elaludtam, először azt vettem észre, hogy nővérem "átölel" a lábával. Aztán később mikor már szenderedtem a kislány állon vágott. Hát azt hittem ennél nem lesz rosszabb, de mikor megint próbáltam az álmok lágy ölén suhanni szomorúan könyveltem el, hogy a kis egerek lakmároznak. A nagy csendben elég idegesítő volt a folyamatos rágcsálás. Persze ezt az egész helyzetet meg lehetett volna könnyebbíteni úgy, hogy a kislány az ágyán alszik, de nem, így az ő ágya üresen állt míg mi nyomorogtunk. Már a sírás határán voltam, mikor eszembe jutott, hogy kiveszem az ágyból a szivacsot és képezek vele egy kis pihenő alkalmatosságot a magam számára. De nem volt erőm felkelni, csak mocorogtam. Szerencsémre anyám észrevette ezt és felkelt. Segített kipakolni a kiságyból, majd kivettük a szivacsot, és ott próbáltam aludni, nagyobb sikerrel. Már hajnal egy óra volt, mikor sikerült elaludni. Viszont kicsivel hat óra előtt arra keltem, hogy nővérem, -mint ahogy az elefánt a porcelánboltban- feldúlja a szobát és elkezd öltözködni, majd az I-re az tette fel a pontot, hogy felkapcsolta a villanyt. Ismétlem hat óra volt. Persze minden álom elszállt, én pedig már nem tudtam visszaaludni. Jelenleg itt ülök, már lassan tíz óra lesz, kicsit álmos vagyok, de ezen már csak este tudok változtatni. És mit csináltam eddig? Egy új ismerős blogját olvasgattam és meglepően tapasztalom, mennyi közös van bennünk. Az, amit ő átélt és átél, sokban hasonlít azzal, ami az én életemben lezajlik. Ez érdekes érzéssel tölt el, nem vagyok egyedül.
Hát ez volt az, amit nem tudtam magamban tartani, remélem kis mosolyt csaltam az arcodra ezzel a kicsit szánalmas, kicsit gáz, de vicces történettel!
Kívánom, hogy neked ne legyen ilyen éjszakád!:D
Üdv.
rajta, én is azt tettem már reggel.)
Szóval itt vagyok Újpesten, a fiatalabbik nővéremnél. Tudni kell, hogy itt meg van kötve a kezem, akkor alszok mikor ő, akkor gépezhetek, mikor ő nincs itthon, vagy épp más dolga van, akkor veszek levegőt, mikor ő mondja (na jó, ez nem igaz).
Így volt ez tegnap este is. Este 10 után szólt, hogy gép kikapcs, fekvés van, mert ő holnap korán kel. De én nem akartam lefeküdni, féltem. Mitől féltem? Attól az érzéstől, hogy bepréselnek egy ágyba, ahol már így is alig férnek el. Ezt körülbelül úgy kell elképzelni, mikor az ember egy pohárba szeretné bepréselni az egész karton(!) ropit. Mikor már tele van a pohár még akkor is csak teszi bele és ha már szétmorzsolódik az a szerencsétlen ropi, akkor is küld még bele vagy tízet. Ez az érzés beteljesült. Egy szétnyitott kanapén aludtunk négyen. Mellettem anyám és unokahúgom, mellette nővérem. Talán nem is lett volna ez baj, ha a fáradság egy apró érzése is átjárta volna a testem, de nem. Kitaláltam, hogy a telefonon megnézek egy filmet, hátha befáradok rajta. Megnéztem a Candyt, amitől letaglóztam ugyan, de még így sem tudtam aludni, pedig már éjfél elmúlt. Próbáltam aludni, de nem eszik olyan forrón a kását. Unokahúgom könyöke az államnál volt, a térde pedig olyan helyen, hogy egy rossz mozdulattal több millió kisgyermek halálát okozhatta volna. Mikor már majdnem elaludtam, először azt vettem észre, hogy nővérem "átölel" a lábával. Aztán később mikor már szenderedtem a kislány állon vágott. Hát azt hittem ennél nem lesz rosszabb, de mikor megint próbáltam az álmok lágy ölén suhanni szomorúan könyveltem el, hogy a kis egerek lakmároznak. A nagy csendben elég idegesítő volt a folyamatos rágcsálás. Persze ezt az egész helyzetet meg lehetett volna könnyebbíteni úgy, hogy a kislány az ágyán alszik, de nem, így az ő ágya üresen állt míg mi nyomorogtunk. Már a sírás határán voltam, mikor eszembe jutott, hogy kiveszem az ágyból a szivacsot és képezek vele egy kis pihenő alkalmatosságot a magam számára. De nem volt erőm felkelni, csak mocorogtam. Szerencsémre anyám észrevette ezt és felkelt. Segített kipakolni a kiságyból, majd kivettük a szivacsot, és ott próbáltam aludni, nagyobb sikerrel. Már hajnal egy óra volt, mikor sikerült elaludni. Viszont kicsivel hat óra előtt arra keltem, hogy nővérem, -mint ahogy az elefánt a porcelánboltban- feldúlja a szobát és elkezd öltözködni, majd az I-re az tette fel a pontot, hogy felkapcsolta a villanyt. Ismétlem hat óra volt. Persze minden álom elszállt, én pedig már nem tudtam visszaaludni. Jelenleg itt ülök, már lassan tíz óra lesz, kicsit álmos vagyok, de ezen már csak este tudok változtatni. És mit csináltam eddig? Egy új ismerős blogját olvasgattam és meglepően tapasztalom, mennyi közös van bennünk. Az, amit ő átélt és átél, sokban hasonlít azzal, ami az én életemben lezajlik. Ez érdekes érzéssel tölt el, nem vagyok egyedül.
Hát ez volt az, amit nem tudtam magamban tartani, remélem kis mosolyt csaltam az arcodra ezzel a kicsit szánalmas, kicsit gáz, de vicces történettel!
Kívánom, hogy neked ne legyen ilyen éjszakád!:D
Üdv.
2009. december 20., vasárnap
Randigép
A mai napom egész jó volt. Igaz, ma is kb annyit csináltam mint tegnap, de erről most nem tehetek.
Elhatároztam, hogy elmegyek egyik haveromhoz. Gondoltam míg cigizek, kimegyek szokni az időjárást, DE EZT?! Hát majd meg fagytam, volt vagy -40fok kint és fújt a szél is. Besz.rás.
Öt perc elteltével megfagyott a nadrágom. Ilyen nincs. Azt a tervet, hogy ma meglátogatom havert, abban a szent pillanatban elvetettem. Visszajöttem, és folytattam a semmittevést. Nemrég viszont elhatároztam, hogy beizzítom a Myvip Randit és a Csajok és Pasik alkalmazást, hátha találok valami értelmes csajt. Háát...hogyismondjam. Vannak a bányarémek, vannak a bányarémek, akik nem vetik meg a napi több disznó megevését. Vannak azok, akikről első kép utál lerí, hogy nagyon pénzelt beképzelt csaj. Na és van az aranyközépút. Na ilyet több tucat adatlap átnyálazása után kb ötöt találtam. Az egyik, akiről beszélni akarok, pont Myvip Randin található, hozzáférést kértem az adatlapjához, amit meg is kaptam perceken belül. Felvettem MSN-re, majd pedig épp köszöntünk, kérte, hogy küldjek neki képeket magamról, amit meg is tettem.
-Majd pedig közölte, hogy nem vagyok az esete.-
Kicsit a csalódottság és a meglepődöttség fura érzése fogott el, ugyanis őszinte volt!:)
Rákérdeztem, hogy milyen pasik jönnek be neki, és a válasz a sablonosság:fekete, izmos, magas.
Jó, nem vagyok egy két ajtós szekrény, nem is vagyok izmos, de ányáám.
Na mindegy, hamar be is fejeztem ezt a csajozást mára. Inkább alszok. Nekem itt most nem terem babér.
Talán jövőre nagyobb szerencsével járok!
Holnap kezdek pakolászni, kedden megyünk Dunakeszire!!
Apropó Dunakeszi. Két éve nyáron, sógoromnál dolgoztam. Mikor épp nem aludtam és nem is dolgoztam, egy Dunakeszin élő leányzóval beszélgettem. Már közösen azon gondolkoztunk, hogy találkozunk kellene. Viszont az volt a probléma, hogy én minden nap dolgoztam, este meg hulla fáradt voltam, ezért nekem nem volt jó, a leányzónak pedig a hétvége volt sűrített. Aztán kérdezte hol dolgozom, elmondtam neki. Azt mondta, majd meglátogat. Teljesen meglepődtem. Ilyennel, itt a környéken nem találkoztam még. Már délután négy óra volt, nagyon meleg. Épp ültem és beszélgettem a munkatársammal a csajról és mondta, hogy jól átbaszta a fejem. Abban a pillanatban, a kapuban egy ismerős alakot láttam elmenni. Gyorsan kimentem az útra és megláttam, hogy ő az!! Utánaszóltam és odajött. Elkezdtünk beszélgetni, tök aranyos csaj volt, kedves. Csak aztán megérkezett a szigorú sógorom és elrontotta a meghitt pillanatot.
Aztán sajnos már jöttünk haza, ezért többet nem tudtunk találkozni.
De komolyan mondom, ha itt mondom a csajnak, hogy találkozzunk - Jajj, most nem jóó/Bocsi, de most más dolgom van.../vagy szimplán csak röhög.
Miért van ez? Miért nem olyanok a csajok, mint Ő?
Nah ennyi voltam szerintem mára. Bye.
Elhatároztam, hogy elmegyek egyik haveromhoz. Gondoltam míg cigizek, kimegyek szokni az időjárást, DE EZT?! Hát majd meg fagytam, volt vagy -40fok kint és fújt a szél is. Besz.rás.
Öt perc elteltével megfagyott a nadrágom. Ilyen nincs. Azt a tervet, hogy ma meglátogatom havert, abban a szent pillanatban elvetettem. Visszajöttem, és folytattam a semmittevést. Nemrég viszont elhatároztam, hogy beizzítom a Myvip Randit és a Csajok és Pasik alkalmazást, hátha találok valami értelmes csajt. Háát...hogyismondjam. Vannak a bányarémek, vannak a bányarémek, akik nem vetik meg a napi több disznó megevését. Vannak azok, akikről első kép utál lerí, hogy nagyon pénzelt beképzelt csaj. Na és van az aranyközépút. Na ilyet több tucat adatlap átnyálazása után kb ötöt találtam. Az egyik, akiről beszélni akarok, pont Myvip Randin található, hozzáférést kértem az adatlapjához, amit meg is kaptam perceken belül. Felvettem MSN-re, majd pedig épp köszöntünk, kérte, hogy küldjek neki képeket magamról, amit meg is tettem.
-Majd pedig közölte, hogy nem vagyok az esete.-
Kicsit a csalódottság és a meglepődöttség fura érzése fogott el, ugyanis őszinte volt!:)
Rákérdeztem, hogy milyen pasik jönnek be neki, és a válasz a sablonosság:fekete, izmos, magas.
Jó, nem vagyok egy két ajtós szekrény, nem is vagyok izmos, de ányáám.
Na mindegy, hamar be is fejeztem ezt a csajozást mára. Inkább alszok. Nekem itt most nem terem babér.
Talán jövőre nagyobb szerencsével járok!
Holnap kezdek pakolászni, kedden megyünk Dunakeszire!!
Apropó Dunakeszi. Két éve nyáron, sógoromnál dolgoztam. Mikor épp nem aludtam és nem is dolgoztam, egy Dunakeszin élő leányzóval beszélgettem. Már közösen azon gondolkoztunk, hogy találkozunk kellene. Viszont az volt a probléma, hogy én minden nap dolgoztam, este meg hulla fáradt voltam, ezért nekem nem volt jó, a leányzónak pedig a hétvége volt sűrített. Aztán kérdezte hol dolgozom, elmondtam neki. Azt mondta, majd meglátogat. Teljesen meglepődtem. Ilyennel, itt a környéken nem találkoztam még. Már délután négy óra volt, nagyon meleg. Épp ültem és beszélgettem a munkatársammal a csajról és mondta, hogy jól átbaszta a fejem. Abban a pillanatban, a kapuban egy ismerős alakot láttam elmenni. Gyorsan kimentem az útra és megláttam, hogy ő az!! Utánaszóltam és odajött. Elkezdtünk beszélgetni, tök aranyos csaj volt, kedves. Csak aztán megérkezett a szigorú sógorom és elrontotta a meghitt pillanatot.
Aztán sajnos már jöttünk haza, ezért többet nem tudtunk találkozni.
De komolyan mondom, ha itt mondom a csajnak, hogy találkozzunk - Jajj, most nem jóó/Bocsi, de most más dolgom van.../vagy szimplán csak röhög.
Miért van ez? Miért nem olyanok a csajok, mint Ő?
Nah ennyi voltam szerintem mára. Bye.
2009. december 19., szombat
Befordulás...
Ma sokáig aludtam. Nagyon sokáig. Próbáltam magam kialudni, és hát úgy érzem kicsit eltúloztam a dolgot. 12:45kor keltem fel.
Leültem a gép elé és úgy döntöttem, a mai napomat a játéknak szentelem, MSN-re fel sem mentem, egész nap játszani akartam. Úgy gondoltam, a játék talán feledteti velem a hiányérzetet. Milyen hiányérzet? Jelenleg én sem tudom mi az, de egyszerűen teljesen elrontja a kedvem. Valószínűnek tartom, hogy a szeretet hiánya az, ami pusztítja a lelkem. Mostanában szinte senkitől nem érzem azt, hogy fontos vagyok a számára. Ha eltűnnék ki venné észre? Anyám és nővérem. Ők biztos, nekik hiányoznék is. Másnak? Egy két haver, akikkel az iskolában összefutok. De más?! Sokszor úgy érzem, teljesen egyedül vagyok ebben a retkes világban. Barátok...vannak vannak, de olyan igazi már nincs, és ez is nagy probléma. Jelenleg, akit a "legjobb barát"-nak hiszek, belefüggött egy internetes játékba és már MSN-en sem látom mostanában, hiába írok rá, semmi. Ő játszik és jól érzi magát. Én??? Én itt rohadok és csak azon rágódom, hogyan lehetne jobbá tenni az életet. Sajnos eddig nem jöttem rá. Keresni kellene egy csajt, akivel jól érezném magam. Akivel elfeledhetném a problémáim, mikor egyedül érezném magam, odajönne hozzám, átölelne és a fülembe súgná: Szeretlek és veled maradok örökké.
Na igen, ez szép álom, a mai világban nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán ilyen nő.
Pár órát tudtam játszani, aztán már nem is a játékkal foglalkoztam, hanem csak ültem és bambultam magam elé és gondolkoztam.Mostanában szombatjaim úgy teltek el, hogy eljöttek a haverok és jól éreztük magunkat, iszogattunk kicsit. Ezért rá is írtam K.-ra, hogy mi lesz ma, és mondta, hogy írjak rá E.-re. Ő persze függött, nem írt vissza. Aztán K. írta, hogy ő most nem akar jönni. Kicsit bekattantam. Úgy éreztem, mindenki cserben hagy. Aztán beszéltem C.-vel is és sokadjára megbeszéltük a szilveszteri bulit, jó lesz. Talán C. az, aki legjobban tisztel. Ő még soha nem baszott át, meg lehet benne bízni. Viszont neki is barátnője van és lépett is MSN-ről, mert ment a csajhoz. Újra egyedül éreztem magam.
A hétköznapjaim mostanában teljesen egyformák. Alig várom már, hogy elmenjek Nővéremhez. Úgy érzem, ha ott leszek, nem gondolkozom a rohadt helyzetemen, mert ott lesz valaki, aki szeret, és én is szeretem: Nővérem. Vele a kapcsolatom hihetetlen. Imádjuk egymást és ölnénk egymásért. Sokaktól hallom, hogy ki nem állják a testvérüket, folyton kibasznak egymással.
Nálunk ilyen nincs. Kiállunk egymás mellett és megbízunk egymásban. Vele mindent meg tudok beszélni és jó tanácsokat tud adni, viszont ugyanezt tőlem is elvárja, rengeteg olyan dolog volt, amit én tudtam meg először és másnak el sem mondta. Nagyon megbízik bennem és ez jól esik és meg is becsülöm.
Úgy érzem ez a post tükrözi azt, ami a fejemben van jelenleg. KAVALKÁD.
Leültem a gép elé és úgy döntöttem, a mai napomat a játéknak szentelem, MSN-re fel sem mentem, egész nap játszani akartam. Úgy gondoltam, a játék talán feledteti velem a hiányérzetet. Milyen hiányérzet? Jelenleg én sem tudom mi az, de egyszerűen teljesen elrontja a kedvem. Valószínűnek tartom, hogy a szeretet hiánya az, ami pusztítja a lelkem. Mostanában szinte senkitől nem érzem azt, hogy fontos vagyok a számára. Ha eltűnnék ki venné észre? Anyám és nővérem. Ők biztos, nekik hiányoznék is. Másnak? Egy két haver, akikkel az iskolában összefutok. De más?! Sokszor úgy érzem, teljesen egyedül vagyok ebben a retkes világban. Barátok...vannak vannak, de olyan igazi már nincs, és ez is nagy probléma. Jelenleg, akit a "legjobb barát"-nak hiszek, belefüggött egy internetes játékba és már MSN-en sem látom mostanában, hiába írok rá, semmi. Ő játszik és jól érzi magát. Én??? Én itt rohadok és csak azon rágódom, hogyan lehetne jobbá tenni az életet. Sajnos eddig nem jöttem rá. Keresni kellene egy csajt, akivel jól érezném magam. Akivel elfeledhetném a problémáim, mikor egyedül érezném magam, odajönne hozzám, átölelne és a fülembe súgná: Szeretlek és veled maradok örökké.
Na igen, ez szép álom, a mai világban nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán ilyen nő.
Pár órát tudtam játszani, aztán már nem is a játékkal foglalkoztam, hanem csak ültem és bambultam magam elé és gondolkoztam.Mostanában szombatjaim úgy teltek el, hogy eljöttek a haverok és jól éreztük magunkat, iszogattunk kicsit. Ezért rá is írtam K.-ra, hogy mi lesz ma, és mondta, hogy írjak rá E.-re. Ő persze függött, nem írt vissza. Aztán K. írta, hogy ő most nem akar jönni. Kicsit bekattantam. Úgy éreztem, mindenki cserben hagy. Aztán beszéltem C.-vel is és sokadjára megbeszéltük a szilveszteri bulit, jó lesz. Talán C. az, aki legjobban tisztel. Ő még soha nem baszott át, meg lehet benne bízni. Viszont neki is barátnője van és lépett is MSN-ről, mert ment a csajhoz. Újra egyedül éreztem magam.
A hétköznapjaim mostanában teljesen egyformák. Alig várom már, hogy elmenjek Nővéremhez. Úgy érzem, ha ott leszek, nem gondolkozom a rohadt helyzetemen, mert ott lesz valaki, aki szeret, és én is szeretem: Nővérem. Vele a kapcsolatom hihetetlen. Imádjuk egymást és ölnénk egymásért. Sokaktól hallom, hogy ki nem állják a testvérüket, folyton kibasznak egymással.
Nálunk ilyen nincs. Kiállunk egymás mellett és megbízunk egymásban. Vele mindent meg tudok beszélni és jó tanácsokat tud adni, viszont ugyanezt tőlem is elvárja, rengeteg olyan dolog volt, amit én tudtam meg először és másnak el sem mondta. Nagyon megbízik bennem és ez jól esik és meg is becsülöm.
Úgy érzem ez a post tükrözi azt, ami a fejemben van jelenleg. KAVALKÁD.
2009. december 18., péntek
A csajok és én I.
Nnnnna elmesélem első komolyabb kapcsolatom. Több éve történt, A leányzó pár évvel fiatalabb volt. Ismerkedésünk MSN-en kezdődött, már az elején megvolt az összhang, jókat beszélgettünk. aztán a találkozás. Először még ismerkedés, aztán elcsattant első csók és így tovább...Az akkor évi szilveszterem is náluk töltöttem, és szülei megtiltása ellenére együtt aludtunk.:D
Első pár hónap még jó is volt, aztán kezdtem belefásulni abba, hogy minden nap ugyanazt csináljuk.
Nagyjából fél év telt el, mikor már nem nagyon éreztem utána semmit. Ekkor MSN-eztem egy másik leányzóval is, aki egy csodálatos csajszi volt, első nap belehabarodtam /persze ismertem már régebb óta személyesen, csak nem nagyon beszélgettünk/. Úgy éreztem ő is érez irántam "valamit", ezt abból szűrtem le, hogy agyba-főbe dicsért, koliban folyton csak miattam volt msn-en (állítása szerint). Ez adott erőt nekem ahhoz, hogy véget vessek az akkor már eléggé halott kapcsolatomnak .
Ezek után napokig nem láttam az új leányzót MSN-en. Elég érdekes volt a helyzet, gondoltam a koliban nem tud feljönni MSN-re. Aztán mikor már elkezdtem kutatni utána, fura mód újra elérhetővé vált MSN-en. Később kiderült, hogy összejött egy pasival, és nem akart megbántani.
Na köszönöm, ez aztán szép dolog, tudom az én tettem sem dicsérendő.
Két szék közül a földre hullottam. Bár, azért csak sikerült kijutni egy olyan kapcsolatból, ami halálra volt ítélve.
Első pár hónap még jó is volt, aztán kezdtem belefásulni abba, hogy minden nap ugyanazt csináljuk.
Nagyjából fél év telt el, mikor már nem nagyon éreztem utána semmit. Ekkor MSN-eztem egy másik leányzóval is, aki egy csodálatos csajszi volt, első nap belehabarodtam /persze ismertem már régebb óta személyesen, csak nem nagyon beszélgettünk/. Úgy éreztem ő is érez irántam "valamit", ezt abból szűrtem le, hogy agyba-főbe dicsért, koliban folyton csak miattam volt msn-en (állítása szerint). Ez adott erőt nekem ahhoz, hogy véget vessek az akkor már eléggé halott kapcsolatomnak .
Ezek után napokig nem láttam az új leányzót MSN-en. Elég érdekes volt a helyzet, gondoltam a koliban nem tud feljönni MSN-re. Aztán mikor már elkezdtem kutatni utána, fura mód újra elérhetővé vált MSN-en. Később kiderült, hogy összejött egy pasival, és nem akart megbántani.
Na köszönöm, ez aztán szép dolog, tudom az én tettem sem dicsérendő.
Két szék közül a földre hullottam. Bár, azért csak sikerült kijutni egy olyan kapcsolatból, ami halálra volt ítélve.
Az első postom.
1990-ben születtem egy korházi ágyon. Isten, már születésem előtt vigyázott rám, ugyanis még a teljes biztonságot adó anyai hasban voltam, mikor Anyám észrevette, hogy nem nagyon ugrándozok. Pedig már akkor is folyton mocorogtam. Később kiderült, hogy ez azért volt, mert felakadtam a köldökzsinórban. Ez akkor derült ki, mikor megszülettem. A köldökzsinór a nyakam köré volt tekeredve. Ennyi erővel meg is fulladhattam volna, de nem! 19 éve történt ez az eset, és még mindig élek, nagyobb testi hátrány nélkül. Pedig történtek velem az események rendesen!
De ez mind csak a test. A belső az teljesen mást mutat. Olyan ember vagyok, akinek nagy szüksége van a szeretetre. Régen elképzeltem, hogy összejövök egy leányzóval és le fogom vele élni az életem. Na ez régen volt és lassan kezdem úgy érezni, hogy ez nem fog összejönni soha!
Párkapcsolatok terén talán úgy tudom illusztrálni magam, mint ahogy a kisgyerekek bánnak várva várt játékkal: Megkapják, szeretik, vigyáznak rá, imádják, majd mikor jön egy újabb, eldobják.
Nem éppen Happy End-el zárult az első postom, ezért küldöm ezt nektek, mosolygásra fel!:)
"Hóban ébred majd az ünnep,
minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
mint a békés nagyvilág?
Körbenézel, s látsz egy arcot
amin némán gond pihen.
Reményt adhatsz pár mosollyal,
hogy a holnap más legyen.
Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng!
Jókedv könny helyett..
Ha másod nincs is, ezt add tovább!
Hóban ébred majd az ünnep,
minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
mint a békés nagyvilág?
Körbenézel, s látsz egy házat
mit a napfény elkerül,
kopogj csendben, meleg szívvel,
úgy már nem lesz egyedül.
Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng!
Jókedv könny helyett..
Ha másod nincs is, csak add tovább.
Van még gondolat,
mi átadható.
S van száz pillanat,
mi szétosztható."
(Csondor Kata: Add Tovább!)
De ez mind csak a test. A belső az teljesen mást mutat. Olyan ember vagyok, akinek nagy szüksége van a szeretetre. Régen elképzeltem, hogy összejövök egy leányzóval és le fogom vele élni az életem. Na ez régen volt és lassan kezdem úgy érezni, hogy ez nem fog összejönni soha!
Párkapcsolatok terén talán úgy tudom illusztrálni magam, mint ahogy a kisgyerekek bánnak várva várt játékkal: Megkapják, szeretik, vigyáznak rá, imádják, majd mikor jön egy újabb, eldobják.
Nem éppen Happy End-el zárult az első postom, ezért küldöm ezt nektek, mosolygásra fel!:)
"Hóban ébred majd az ünnep,
minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
mint a békés nagyvilág?
Körbenézel, s látsz egy arcot
amin némán gond pihen.
Reményt adhatsz pár mosollyal,
hogy a holnap más legyen.
Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng!
Jókedv könny helyett..
Ha másod nincs is, ezt add tovább!
Hóban ébred majd az ünnep,
minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
mint a békés nagyvilág?
Körbenézel, s látsz egy házat
mit a napfény elkerül,
kopogj csendben, meleg szívvel,
úgy már nem lesz egyedül.
Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng!
Jókedv könny helyett..
Ha másod nincs is, csak add tovább.
Van még gondolat,
mi átadható.
S van száz pillanat,
mi szétosztható."
(Csondor Kata: Add Tovább!)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
